2011. február 21., hétfő
2010. február 12., péntek
Simon Lehel- Szilágyi Levente: Mesterséges negatív 'flow'
Lehetséges-e a végtelen Flow? Flow Konferencia, Whitehead Egyesület
http://blip.tv/file/3194782
http://blip.tv/file/3194782
2010. február 6., szombat
Thomas Aquinas and the rival process theology: static and dinamic views of God
Thomas Aquinas and the rival process theology: static and dinamic views of God
Thomas Aquinas refused the ontological proof of God (which proves God’ existence from His essence) and he himself advised five other proofs of God’s existence, the so-called: five ways. These proves and in general the whole philosophical thinking of Thomas goes back and relies on Aristotle’s Metaphysics, adopting his notion of time, space, causation and motion. These cathegories are naturally interconnected. Through this lineage Thomas deals with a statical and Transcendental view of God in the name of the First Unmoveable Mover, what catholic Church picks and takes as the philosophical and theological principle of the Church and of the christian faith till now.
The process theology is a contemporary philosophical stream based on the works of Alfred North Whitehead and Charles Hartshorne, followers are Lewis S. Ford, John B. Cobb Jr, David Griffin, etc… The process theological thinking is often using the philosophy of Saint Thomas Aquinas as an opposite starting point – and so do I in this paper, I concentrate rather on the differences between. With this method I will try to explain and enlighten the brand new position of the process theology itself.
In my paper I begin with the summarising of the classical causation and creation theory of Aristotle’s Metaphysics, I will read on the process theology’s contemporary answers on this question and at the end I continue with the five proofs of Thomas Aquinas, To sum up: I will try to explain shortly the static and dinamic views of God, advising the latter.
From a process theological point of view Aristotle’s theology is important, because it can be seen as a kind of response on it, on the other hand we shall not forget how important role Aristotle’s Metaphysics played in the whiteheadian system, for example in his book Process and reality Whitehead deals with potencialities and actualities and a similar creation therory, using the term ’eros’, eternal order, and a special teleological cosmic view - what Whitehead draws has more form Aristotle, than from anything else. Beside knowing these similarities we concentrate on the differences and as Whitehead we will try to reach a more creative advance and another type of God and God-creation relation.
The critique begins with the picture of God. Aristotle in the Metaphysics researches the Being and treats it as a statically limitated, ended, ’atemporally everlasting endurance’, like the ’One’ of Parmenides, who endures, exists allways by himself, by his own nature. This First Being is the Unmoved or Unmoveable Mover: God.
Since motion is everlasting in the world and in the time as well, there must be something or someone who started it and itself everlasting, exists outside the changing time and space, exists outside from the process, the final cause, with pure spiritual qualities, a pure actuality, a clear Form, an everlastingly self-identified unity, the so-called: God.
In Plato’s philosophy and from the eastern spiritual dualisms the world of the Forms or ideas and the world of actualities are distinctly separated, but according to Plato, God and the creation can have a kind of ’body’. We should carefully put it like this, let’s say: it has a matter from which the Demiurgos had created the creation – we will discuss it later.
For Aristotle, because of the inside logic of his system, God must be ’atemporally everlasting’ as He is the aim of the world, the ’thinking which thinks itself’, and ’the object of desire’. The world tries to be resemble to Him, to follow the pattern of perfection and desire towards Him. This is aristotelian and whiteheadian till now.In Aristotle’s philosophy the entity in this self-creative process transforms itself towards and ideal pattern, but God is wholly and identically Transcendent to the World, is outside the ’creative process’, but insofar He in this way is outside the whole relationship. In Aristotle’s philosophy God is the ’eternal order’ in the world, but He is not immanent inside this order. He moves the world as the object of Love, but not immanent in this love or aim, He attracks the World towards a goal through a desire to be similar to Him, but there remain a strict ontological hierarchy between God and the creation, and the immanence of the transcendence is not possible or mentally allowed. We will advise other possible answers to this question according to the process theology and process philosophy. These anwers also can be correct theologically.
Back to Aristotle: for him it is inadequat if everything is in motion and changes everlastingly, but the opposite is inadequat as well, since the definition of life is ’to be in motion’.The cathegories of motion and changing can’t be separated from a living thing. That’s why we suggest to expand this cathegory on God as well, if we keep Him to be completely outside the process, outside the cathegories of changing and motion we deny that God is a living thing! The word: ’emotion’ comes from the root ’to be in motion’, because the object of the emotion and of the thinking moves.
Aristotle recognised the problem and designed the cathegory of ’potenciality’. A potential being is a not-yet-existing being, but a could-be-existing-one. This is a transient factor to the understanding of creation, because he – as most of the greek philosophers – rejects the creation from nothing.
We are searching now the ’matter of creation’, founding similar notions wordwide. The ’matter’ or with a greek term: ’hülé’ of creation is rather interesting, because it is less material, because it is not physically ment at all, ontologically it is in a step before, it is a slightly mental, astral sphere, a field of energy, a power of emotion, direction, faith, a morfological field on which the creation arises. We collect terms from different religions and different philosophical systems to define this factor, in this research I found ’akasha’in hindu tradition, which means a black sky full with stars, or ’shyam’: a deep blue underconsiousness, before light arises. I also associated it with the ’vacuum’ and the ’heart-openness’, ’aeter’ or ’aer’ in early greek philosophy, they mean a kind of air or pneuma which is a living quality, it is full with shine or fire, a feminin term, closer to ’Gaia’. This pneuma can be associated with the breathing in and out of Brahman through the creation or the creation myth of the Bible(v.ö. Gen.2:6,7). So this pneuma is a potentially living, spiritual, unvisible quality which embraces everything which is living. This sphere is ’Brahm’, but not identical with the name of the hindu holy trinity: Brahman, Brahm is a former kind, a neutral, rather feminin phase and without a personality yet. I found the term ’Li’ in chinese philosophy, which is a pattern, a starbounded black sky, a pattern in heaven after which everything is designed in the wordly kingdom. ’Khore’ a greek term again, Plato is using it often, for example in Timaeus and elsewhere, this is a space of creation, a space where something can appear, the space of creation, it is empty and not empty, the ground of every creation. It can be associated with the ’substratum’ or ’substance’ in a former level. I associated it with the ’wind’, with the water, the ’holy water’, the ’breath of brahman’, ’fiery air’, ’collective underconscous’ or ’superconsciousness’. ’Extensive continuum’ of Whitehead and ’durée’ of Bergson, it is the ’time-space duration’ of the united theory, and still close to the greek ’chaos’, which gets a new meaning in quantum theory, a positive meaning. A ’matrix’, a rather feminin ’uterus’ bounded with blood arteries, pulsing and shining, a space, but a living space which is designed to create something new, a space where the beings (with the whiteheadian terms: ’becomings’) can appear or arise, multiply and live on. As a background or foreground for all of our activities, a tone, a vibration, a sound or frequency which as an unvisible and silent tone is pulsing behind every creation harmonising it with the whole big organism, as a part of it. An indian creation theory uses four terms describing the creation. First is AUM, a sound or vibration, second is Kal, time, thirds is Des: space and fourth is Anu: atomicity, molecules, electrons, DNS, etc.. so the pattern is that: first figure in the creation is the word, (Logos) after which everything is designed, a perfect information, then comes the space and the time, where it can be realised, and at the end the initial material stones from which a material body can be builded. The sound or vibration, energy is the first phase, the creativity is a sound, it reveals space and time, and every other level. This sounds mystical but could be harmonised with the united theory of relativity and quantum theory. We deal with a level, where time and space isn’t differ from each other, where time and space are united, inside each other in this ’time-space duration’, we deal with the ’creative process’ itself, trying to enlighten the sphere where creativity itself is creative.
This was the ’materia prima’ ontologically between existence and non-existence, changing, pulsing continously, as an active field of Creativity. Aristotle’s Metaphysics needs this, because it is impossible to create from nothing.
This universe is a cosmos: an ordered nature and a living organism, full with desire, changing, developing, aiming something good towards an ideal.
We discussed potenciality in the level of creation, but we should read on Aristotle’s Metaphysics. The pair of ’actuality’ and ’potenciality’ is a dinamic opposite, in a mutual relation to each other. The origination of a thing is a step from potenciality to actuality. The matter, or with a greek term: ’hülé’, latin: ’potentia’, greek: ’dünamis’ is something which is given as a potenciality for the creation, and the ’form’ or the ’eidos morphé’ or ’energeia’, latin: ’actus’ is the actualisation. In Aristotle’s hands the platonic forms had lost their complete isolation from the actual beings, ontologically they are not apart from, but two banks of one river. The actualised beings contain their essence, called ’ousia’, and this touches the form of a thing from inside, and through the matter it is actualising itself. This creative process is called ’entelekheia’. Whitehead called it ’concrescence’, the self-creative process through which something, a potential form could be gradually actualised.The Form is the eternal essence of all beings as in Plato’s philosophy, but through it’s self-developing the matter changed to be a form, get’s actualised, incarnating for the sake of expressing itself. So In Aristotle’s Metaphysics we have three factor active in the creative process, not just the actus-potentia dinamic opposite pair. This third faktor, ’ousia’ is a transient one, somehow mediating the first two.
Why the creation theory has an effect on God’s nature? What is the relation between a so-understanded creation and God?Beings are partly potentialities, partly actualities, they are changing and developing. God is simple, He is without matter, a pure spirituality, a pure Form, ’actus purus’, pure actuality, which is not in changing and not in motion, who is outside the process, outside the process of origination and creation, He can’t perish as well, He stays as He is. God is the aim of the World on one hand (a ’subjective aim’ as Whitehead calles, active from the very beginning from every actual entity, and as a goal –personal and cosmic- as an aim of the World: active from the direction of the future, this cosmic and personal desire to an aim, symbolising the a platonic Eros, in renessaince and other heliocentrical mystics, like sufis), and on the other hand the World can be taken as the matter or Body of God , a ’sense organ’– in the level of potenciality. Aristotle would reject this and Saint Thomas as well. This kind of panentheism is often misunderstood anyway, but we hold that: it still can be correct theologically.
Aristotle needs to safe God in complete Transcendence, fully abstracted from the cathegories of change and motion of the world. Their relation is guided through strict ontological hierarchy and caustaion lines. The origination is motivated by four cathegories, namely: the material, the formal, the efficient, and the final cause. If we take now the God-World relationship God is the formal and the final cause of the world, He is at the beginning and at the end of every creation.
If we accept this interpretation of Aristotle’s Metaphysics we can easily recognise platonic tendencies inside, moreover sources for process philosophy and process theology.
A.N. Whitehead is rather neoplatonic, but takes this picture of God from Aristotle, uses the efficient and the final causation and he takes God as the object of desire and as the aim giver. In Process and reality Whitehead states that God gives a ’subjective aim’ to every actual entity, which is a bounch of ’eternal objects’ in a special ’nexus’ .So He is effective from the past, from the birth of a new becoming , and as a print inside He is effective from the future as well, because it contains an ideal pattern towards which the ’actual entity’ transforms itself, constituting it’s present and personal self-creative action.
God as Eros (see more in his book:Adventures of ideas) through the power of love and beauty attracks the World towards Him.
Whitehead uses two phases according to Plato and Aristotle as two natures of God. The first phase is the ’primordial nature of God’ full with potencialities, platonic forms or ideas, universals, ’eternal objects’as Whitehead calles them. It is like a ’mental pole’, a ’pure consciousness’ in the level of the ’underconsious’, ’his head full with this ideas’, ’sky’ or ’heaven’ full with thoughs, desires and ’objective immortal’ information. Whitehead calles this field: potenciality. This radically differs from Aristotle, who calles the Word of Forms or God, pure actuality, ’actus purus’. We could open a debate on this question later.
The second nature of God is the ’consequent nature’, filled with wordly actual entities, drops of experiences and feelings. This is His ’body’, the earth. This is a living organism, which mutually feels every cell and function as a ’sence organ’ of God, God feels the World and the wordly actual entities experience God’s presence in the intensity of their feelings.They share feelings, information and experiences, like the cells are communicating inside a body of an organism.
The third or the zero phase is the ’superject nature’ of God, this is developing, by the relationship of the first and the second nature. This is called: ’Creativity’ or ’creative advance’ itself, which starts, leads and ends the ongoing process. At the end the actualised entity resurrects as information and takes part in Heaven, the first nature of God, in the ’primordial nature’ as an ’objective immortal’ information.
This can be associated with the incarnation of the Logos.
In the dualism of the two world Whitehead is a follower of Plato, but to take it organical and somehow dinamic he relys on Aristotle and combines it with a heracleitos-typed process thinking.
If this whiteheadian interpretation is correct the classical Aristotle-picture would fail and most of it’s medieval interpretations.
Aristotle has more from Plato than it is recognised till now. The Unmoved God is not so unmoved: because He loves and emotion moves Him from inside and towards a goal. Just a moving thing can move other things. And moving and changing are the cathegories of a living entity and we must take God like this – as a living and as a personal being. The Infinite itself must be a self-moved one, a cyclical-dinamical-self-developing and transforming process, that makes the infinite, infinite. We easily can imagine an expanding infinite, we deal with this problem in natural sciences, especially in astronomy, this infinity is ’bigger’ or ’more infinite’ than the statical one would be.
Since God is the thinking, which is thinking on himself as the Weltgeist of Hegel and according to Aristotle it is moving, developing, changing, living and open. The relationship between God and the World goes on different communication-and responding channels. God moves the World through love and desire, feels and loves and safe the World and every actual entity inside, as a big organism feels each and every cell, and as a response the World feels, desires and transcends itself towards Him, towards a goal, aiming something perfect pattern, actual form to be actrualised. God himself is immanent inside the ideal pattern, and He is immanent inside the love and desire. The process of creation could be responded, because the relationship is mutual, bipolar, interconnected and in balance. God has an impact on the World, but also the World has an impact on God’s nature: they share feelings, experiences, information - they are in dialog with each other.
Aristotle takes the form of Plato as a formal cause and deals with a potenciality-actuality, body-mind, God and the World, form and matter-typed dualism.
Process philosophy and process theology would use a heracleitos-typed dinamism or hegelian dialectic inside to solve this dualism-problem. This type of thinking constitutes the third or the zero phase through the relationship of the first and the second, like in the hegelian triads or in the holy trinity on the incarnation of the Logos. The Form is the past, something already actualised, objectivated, information, it causes, effects from the past, causes, creates, starts a motion as a moved mover, but it is at the same time a goal, and a leading inside pattern, so it is effective from the direction of the future – present in the feeling and past in the forming.
The static and transcendent view of God has it’s origin at Aristotle’s Metaphysics, and acording to Whitehead, especially in his earlier books, like:Modes of Thought, Concept of Nature, Essays in Science and Philosophy Whitehead concentrate more on the natural sciences, and states that since Aristotle this type of thinking is a ghost is philosophy, theology and sciences. In process philosophy there is no subject-object relation, no subject-object-typed experience, no subject-predicat- typed logical thinking, and there is no An Sich abstraction from the process because it deals with another notion of the self, space and time. Therefore it leads to an organic and ecological view of the Planet, and to a dinamic and open religion, to an open society and to a more tolerant ethic.
Thomas Aquinas plays an important role, because most of the principles of the Catholic Church are based on his philosophy and theology. He as an Aristotle interpretator tried to reconcile christian faith with philosophy, establishing a new philosophical theology. He tried to combine Aristotle’s God picture with a christian faith. I am not in a position to make a crtitique over his efforts, I must say. Charles Hartshorne, the ’father’ of process theology, follower of Whitehead, he himself established a process theological system, called: ’neoclassical or bipolar theism’. Most of the process theological thinkers are religious of a kind, and so process theology and catholicism also can be combined. Hartshorne himself accepted Saint Thomas’s view of God. I would say that in this contemporary stream it is still a pulsing around the God picture, everyone takes it somehow in a new way.
In my process theology I would use Saint Thomas’s thinking as an opposite point and concentrating on the differences. In this paper in the following I will try to open his ’five ways’ to a direction of a new interpretation.
These five proofs of God’s existence rely on the aristotelian notion of time, space, causation and motion. Through this lineage –in my opinion- Aquinas still has a statical and transcendent view of God, using the terms: the First, Unmoveable Mover, the First Cause, what –or in this case: who – sustain by himself, the Highest leader, Aimgiver, and the pattern of the highest perfection. He is transcendently outside the process, so He starts to run statically linear lines as the first member of these lines, or as the patter or idealised form of them. The proofs are starting like this: there must be a first cause, a first mover, a self-sustaining one…etc, and ending up with the summarising of the principle: because the explaining or causation line can’t go to the infinite.
With a process theological question we could ask, firstly: why not? Why we are not allowed to go to the infinite?
With other words: Why we are not allowed at least mentally to go to the infinite, to the personality of the infinite?
And why we are not allowed to use a dinamic notion of the infinite instead of a static notion? A personal one, who can interact, response and feel, instead of a statical, wholly transcendent one, who is a nonliving abstraction, can’t hear and listen, unable to every reaction, and rules from outside.
Especially in the case of the Infinite other alternatives could arise. An infinite is rather a cyclical and dinamical, growing, expanding, developing infinite, then to be just a first number in a line.
The difference is here as elsewhere hiding behind the eastern and western thinking about motion, space and time, which influences our thinking about our personality, our life, death, immortality and so on.
I revealed I was really happy about, firstly it was just an instinct then I found a text to proove, where is exactly the origin of the statical God picture?
Whitehead in his book: Science and the Modern World: chapter called. Mathematics and the Good writes that the notion of the Good of Plato, what he also associated with the Sun, the king of the world of the ideas, the symbol of the philosopher king, and with God himself, this entity was taken from the mathematics. We all know how important role mathematics played in Plato’s works, because of a possible püthagorean influence
Whitehead states that the notion of the Good or God or the Sun in the platonic system was derived from maths, the origin was the first One number! The püthagorean sect adored numbers and the One number was associated with God.
The geometry of Euclid deals with static notions of space and time on an abstract geometrical field. According to Whitehead it is inadequat to project it on the nature of God, because this geometry nevermind how sacred it is, it it nonliving.
Thomas Aquinas researched the Being in a mathematical way – at least in the five proofs, in terms of logic. The first member of the line is a number. The staticality of his thinking method based on the statical theory of the moving, space and time, this linear lines, what he adopted from Aristotle’s metaphysics and from the maths.
As a rival cosmology we would suggest different lines, paralel or not, diverging and converging, a pulsing, living matrix around, time-space duration called heaven God presence on the earth and our presence in heaven in the intensity of our emotions. Relativity, subjectivity, tolerance and opennes.
That time christianity had been in a historical position to choose between two thinking lines: to be neoplatonic or to be neoaristotelian – they have chosen Aristotle through Thomas and for hundreds of years lived and still lives, a ’false’ God-picture, on this based a closed society, discriminative ethic and intolerant religion.
Thanks to the relativity theory of Einstein and the Quantumtheory a new space-time notion is arising, (a brahman quality, according to the vedanta).
If we would like to follow and fulfill Thomas Aquinas basic effort to reconcile christian faith with science and scientific knowledge I advice to take my dinamic version at least as a rival possibility.
Thomas Aquinas refused the ontological proof of God (which proves God’ existence from His essence) and he himself advised five other proofs of God’s existence, the so-called: five ways. These proves and in general the whole philosophical thinking of Thomas goes back and relies on Aristotle’s Metaphysics, adopting his notion of time, space, causation and motion. These cathegories are naturally interconnected. Through this lineage Thomas deals with a statical and Transcendental view of God in the name of the First Unmoveable Mover, what catholic Church picks and takes as the philosophical and theological principle of the Church and of the christian faith till now.
The process theology is a contemporary philosophical stream based on the works of Alfred North Whitehead and Charles Hartshorne, followers are Lewis S. Ford, John B. Cobb Jr, David Griffin, etc… The process theological thinking is often using the philosophy of Saint Thomas Aquinas as an opposite starting point – and so do I in this paper, I concentrate rather on the differences between. With this method I will try to explain and enlighten the brand new position of the process theology itself.
In my paper I begin with the summarising of the classical causation and creation theory of Aristotle’s Metaphysics, I will read on the process theology’s contemporary answers on this question and at the end I continue with the five proofs of Thomas Aquinas, To sum up: I will try to explain shortly the static and dinamic views of God, advising the latter.
From a process theological point of view Aristotle’s theology is important, because it can be seen as a kind of response on it, on the other hand we shall not forget how important role Aristotle’s Metaphysics played in the whiteheadian system, for example in his book Process and reality Whitehead deals with potencialities and actualities and a similar creation therory, using the term ’eros’, eternal order, and a special teleological cosmic view - what Whitehead draws has more form Aristotle, than from anything else. Beside knowing these similarities we concentrate on the differences and as Whitehead we will try to reach a more creative advance and another type of God and God-creation relation.
The critique begins with the picture of God. Aristotle in the Metaphysics researches the Being and treats it as a statically limitated, ended, ’atemporally everlasting endurance’, like the ’One’ of Parmenides, who endures, exists allways by himself, by his own nature. This First Being is the Unmoved or Unmoveable Mover: God.
Since motion is everlasting in the world and in the time as well, there must be something or someone who started it and itself everlasting, exists outside the changing time and space, exists outside from the process, the final cause, with pure spiritual qualities, a pure actuality, a clear Form, an everlastingly self-identified unity, the so-called: God.
In Plato’s philosophy and from the eastern spiritual dualisms the world of the Forms or ideas and the world of actualities are distinctly separated, but according to Plato, God and the creation can have a kind of ’body’. We should carefully put it like this, let’s say: it has a matter from which the Demiurgos had created the creation – we will discuss it later.
For Aristotle, because of the inside logic of his system, God must be ’atemporally everlasting’ as He is the aim of the world, the ’thinking which thinks itself’, and ’the object of desire’. The world tries to be resemble to Him, to follow the pattern of perfection and desire towards Him. This is aristotelian and whiteheadian till now.In Aristotle’s philosophy the entity in this self-creative process transforms itself towards and ideal pattern, but God is wholly and identically Transcendent to the World, is outside the ’creative process’, but insofar He in this way is outside the whole relationship. In Aristotle’s philosophy God is the ’eternal order’ in the world, but He is not immanent inside this order. He moves the world as the object of Love, but not immanent in this love or aim, He attracks the World towards a goal through a desire to be similar to Him, but there remain a strict ontological hierarchy between God and the creation, and the immanence of the transcendence is not possible or mentally allowed. We will advise other possible answers to this question according to the process theology and process philosophy. These anwers also can be correct theologically.
Back to Aristotle: for him it is inadequat if everything is in motion and changes everlastingly, but the opposite is inadequat as well, since the definition of life is ’to be in motion’.The cathegories of motion and changing can’t be separated from a living thing. That’s why we suggest to expand this cathegory on God as well, if we keep Him to be completely outside the process, outside the cathegories of changing and motion we deny that God is a living thing! The word: ’emotion’ comes from the root ’to be in motion’, because the object of the emotion and of the thinking moves.
Aristotle recognised the problem and designed the cathegory of ’potenciality’. A potential being is a not-yet-existing being, but a could-be-existing-one. This is a transient factor to the understanding of creation, because he – as most of the greek philosophers – rejects the creation from nothing.
We are searching now the ’matter of creation’, founding similar notions wordwide. The ’matter’ or with a greek term: ’hülé’ of creation is rather interesting, because it is less material, because it is not physically ment at all, ontologically it is in a step before, it is a slightly mental, astral sphere, a field of energy, a power of emotion, direction, faith, a morfological field on which the creation arises. We collect terms from different religions and different philosophical systems to define this factor, in this research I found ’akasha’in hindu tradition, which means a black sky full with stars, or ’shyam’: a deep blue underconsiousness, before light arises. I also associated it with the ’vacuum’ and the ’heart-openness’, ’aeter’ or ’aer’ in early greek philosophy, they mean a kind of air or pneuma which is a living quality, it is full with shine or fire, a feminin term, closer to ’Gaia’. This pneuma can be associated with the breathing in and out of Brahman through the creation or the creation myth of the Bible(v.ö. Gen.2:6,7). So this pneuma is a potentially living, spiritual, unvisible quality which embraces everything which is living. This sphere is ’Brahm’, but not identical with the name of the hindu holy trinity: Brahman, Brahm is a former kind, a neutral, rather feminin phase and without a personality yet. I found the term ’Li’ in chinese philosophy, which is a pattern, a starbounded black sky, a pattern in heaven after which everything is designed in the wordly kingdom. ’Khore’ a greek term again, Plato is using it often, for example in Timaeus and elsewhere, this is a space of creation, a space where something can appear, the space of creation, it is empty and not empty, the ground of every creation. It can be associated with the ’substratum’ or ’substance’ in a former level. I associated it with the ’wind’, with the water, the ’holy water’, the ’breath of brahman’, ’fiery air’, ’collective underconscous’ or ’superconsciousness’. ’Extensive continuum’ of Whitehead and ’durée’ of Bergson, it is the ’time-space duration’ of the united theory, and still close to the greek ’chaos’, which gets a new meaning in quantum theory, a positive meaning. A ’matrix’, a rather feminin ’uterus’ bounded with blood arteries, pulsing and shining, a space, but a living space which is designed to create something new, a space where the beings (with the whiteheadian terms: ’becomings’) can appear or arise, multiply and live on. As a background or foreground for all of our activities, a tone, a vibration, a sound or frequency which as an unvisible and silent tone is pulsing behind every creation harmonising it with the whole big organism, as a part of it. An indian creation theory uses four terms describing the creation. First is AUM, a sound or vibration, second is Kal, time, thirds is Des: space and fourth is Anu: atomicity, molecules, electrons, DNS, etc.. so the pattern is that: first figure in the creation is the word, (Logos) after which everything is designed, a perfect information, then comes the space and the time, where it can be realised, and at the end the initial material stones from which a material body can be builded. The sound or vibration, energy is the first phase, the creativity is a sound, it reveals space and time, and every other level. This sounds mystical but could be harmonised with the united theory of relativity and quantum theory. We deal with a level, where time and space isn’t differ from each other, where time and space are united, inside each other in this ’time-space duration’, we deal with the ’creative process’ itself, trying to enlighten the sphere where creativity itself is creative.
This was the ’materia prima’ ontologically between existence and non-existence, changing, pulsing continously, as an active field of Creativity. Aristotle’s Metaphysics needs this, because it is impossible to create from nothing.
This universe is a cosmos: an ordered nature and a living organism, full with desire, changing, developing, aiming something good towards an ideal.
We discussed potenciality in the level of creation, but we should read on Aristotle’s Metaphysics. The pair of ’actuality’ and ’potenciality’ is a dinamic opposite, in a mutual relation to each other. The origination of a thing is a step from potenciality to actuality. The matter, or with a greek term: ’hülé’, latin: ’potentia’, greek: ’dünamis’ is something which is given as a potenciality for the creation, and the ’form’ or the ’eidos morphé’ or ’energeia’, latin: ’actus’ is the actualisation. In Aristotle’s hands the platonic forms had lost their complete isolation from the actual beings, ontologically they are not apart from, but two banks of one river. The actualised beings contain their essence, called ’ousia’, and this touches the form of a thing from inside, and through the matter it is actualising itself. This creative process is called ’entelekheia’. Whitehead called it ’concrescence’, the self-creative process through which something, a potential form could be gradually actualised.The Form is the eternal essence of all beings as in Plato’s philosophy, but through it’s self-developing the matter changed to be a form, get’s actualised, incarnating for the sake of expressing itself. So In Aristotle’s Metaphysics we have three factor active in the creative process, not just the actus-potentia dinamic opposite pair. This third faktor, ’ousia’ is a transient one, somehow mediating the first two.
Why the creation theory has an effect on God’s nature? What is the relation between a so-understanded creation and God?Beings are partly potentialities, partly actualities, they are changing and developing. God is simple, He is without matter, a pure spirituality, a pure Form, ’actus purus’, pure actuality, which is not in changing and not in motion, who is outside the process, outside the process of origination and creation, He can’t perish as well, He stays as He is. God is the aim of the World on one hand (a ’subjective aim’ as Whitehead calles, active from the very beginning from every actual entity, and as a goal –personal and cosmic- as an aim of the World: active from the direction of the future, this cosmic and personal desire to an aim, symbolising the a platonic Eros, in renessaince and other heliocentrical mystics, like sufis), and on the other hand the World can be taken as the matter or Body of God , a ’sense organ’– in the level of potenciality. Aristotle would reject this and Saint Thomas as well. This kind of panentheism is often misunderstood anyway, but we hold that: it still can be correct theologically.
Aristotle needs to safe God in complete Transcendence, fully abstracted from the cathegories of change and motion of the world. Their relation is guided through strict ontological hierarchy and caustaion lines. The origination is motivated by four cathegories, namely: the material, the formal, the efficient, and the final cause. If we take now the God-World relationship God is the formal and the final cause of the world, He is at the beginning and at the end of every creation.
If we accept this interpretation of Aristotle’s Metaphysics we can easily recognise platonic tendencies inside, moreover sources for process philosophy and process theology.
A.N. Whitehead is rather neoplatonic, but takes this picture of God from Aristotle, uses the efficient and the final causation and he takes God as the object of desire and as the aim giver. In Process and reality Whitehead states that God gives a ’subjective aim’ to every actual entity, which is a bounch of ’eternal objects’ in a special ’nexus’ .So He is effective from the past, from the birth of a new becoming , and as a print inside He is effective from the future as well, because it contains an ideal pattern towards which the ’actual entity’ transforms itself, constituting it’s present and personal self-creative action.
God as Eros (see more in his book:Adventures of ideas) through the power of love and beauty attracks the World towards Him.
Whitehead uses two phases according to Plato and Aristotle as two natures of God. The first phase is the ’primordial nature of God’ full with potencialities, platonic forms or ideas, universals, ’eternal objects’as Whitehead calles them. It is like a ’mental pole’, a ’pure consciousness’ in the level of the ’underconsious’, ’his head full with this ideas’, ’sky’ or ’heaven’ full with thoughs, desires and ’objective immortal’ information. Whitehead calles this field: potenciality. This radically differs from Aristotle, who calles the Word of Forms or God, pure actuality, ’actus purus’. We could open a debate on this question later.
The second nature of God is the ’consequent nature’, filled with wordly actual entities, drops of experiences and feelings. This is His ’body’, the earth. This is a living organism, which mutually feels every cell and function as a ’sence organ’ of God, God feels the World and the wordly actual entities experience God’s presence in the intensity of their feelings.They share feelings, information and experiences, like the cells are communicating inside a body of an organism.
The third or the zero phase is the ’superject nature’ of God, this is developing, by the relationship of the first and the second nature. This is called: ’Creativity’ or ’creative advance’ itself, which starts, leads and ends the ongoing process. At the end the actualised entity resurrects as information and takes part in Heaven, the first nature of God, in the ’primordial nature’ as an ’objective immortal’ information.
This can be associated with the incarnation of the Logos.
In the dualism of the two world Whitehead is a follower of Plato, but to take it organical and somehow dinamic he relys on Aristotle and combines it with a heracleitos-typed process thinking.
If this whiteheadian interpretation is correct the classical Aristotle-picture would fail and most of it’s medieval interpretations.
Aristotle has more from Plato than it is recognised till now. The Unmoved God is not so unmoved: because He loves and emotion moves Him from inside and towards a goal. Just a moving thing can move other things. And moving and changing are the cathegories of a living entity and we must take God like this – as a living and as a personal being. The Infinite itself must be a self-moved one, a cyclical-dinamical-self-developing and transforming process, that makes the infinite, infinite. We easily can imagine an expanding infinite, we deal with this problem in natural sciences, especially in astronomy, this infinity is ’bigger’ or ’more infinite’ than the statical one would be.
Since God is the thinking, which is thinking on himself as the Weltgeist of Hegel and according to Aristotle it is moving, developing, changing, living and open. The relationship between God and the World goes on different communication-and responding channels. God moves the World through love and desire, feels and loves and safe the World and every actual entity inside, as a big organism feels each and every cell, and as a response the World feels, desires and transcends itself towards Him, towards a goal, aiming something perfect pattern, actual form to be actrualised. God himself is immanent inside the ideal pattern, and He is immanent inside the love and desire. The process of creation could be responded, because the relationship is mutual, bipolar, interconnected and in balance. God has an impact on the World, but also the World has an impact on God’s nature: they share feelings, experiences, information - they are in dialog with each other.
Aristotle takes the form of Plato as a formal cause and deals with a potenciality-actuality, body-mind, God and the World, form and matter-typed dualism.
Process philosophy and process theology would use a heracleitos-typed dinamism or hegelian dialectic inside to solve this dualism-problem. This type of thinking constitutes the third or the zero phase through the relationship of the first and the second, like in the hegelian triads or in the holy trinity on the incarnation of the Logos. The Form is the past, something already actualised, objectivated, information, it causes, effects from the past, causes, creates, starts a motion as a moved mover, but it is at the same time a goal, and a leading inside pattern, so it is effective from the direction of the future – present in the feeling and past in the forming.
The static and transcendent view of God has it’s origin at Aristotle’s Metaphysics, and acording to Whitehead, especially in his earlier books, like:Modes of Thought, Concept of Nature, Essays in Science and Philosophy Whitehead concentrate more on the natural sciences, and states that since Aristotle this type of thinking is a ghost is philosophy, theology and sciences. In process philosophy there is no subject-object relation, no subject-object-typed experience, no subject-predicat- typed logical thinking, and there is no An Sich abstraction from the process because it deals with another notion of the self, space and time. Therefore it leads to an organic and ecological view of the Planet, and to a dinamic and open religion, to an open society and to a more tolerant ethic.
Thomas Aquinas plays an important role, because most of the principles of the Catholic Church are based on his philosophy and theology. He as an Aristotle interpretator tried to reconcile christian faith with philosophy, establishing a new philosophical theology. He tried to combine Aristotle’s God picture with a christian faith. I am not in a position to make a crtitique over his efforts, I must say. Charles Hartshorne, the ’father’ of process theology, follower of Whitehead, he himself established a process theological system, called: ’neoclassical or bipolar theism’. Most of the process theological thinkers are religious of a kind, and so process theology and catholicism also can be combined. Hartshorne himself accepted Saint Thomas’s view of God. I would say that in this contemporary stream it is still a pulsing around the God picture, everyone takes it somehow in a new way.
In my process theology I would use Saint Thomas’s thinking as an opposite point and concentrating on the differences. In this paper in the following I will try to open his ’five ways’ to a direction of a new interpretation.
These five proofs of God’s existence rely on the aristotelian notion of time, space, causation and motion. Through this lineage –in my opinion- Aquinas still has a statical and transcendent view of God, using the terms: the First, Unmoveable Mover, the First Cause, what –or in this case: who – sustain by himself, the Highest leader, Aimgiver, and the pattern of the highest perfection. He is transcendently outside the process, so He starts to run statically linear lines as the first member of these lines, or as the patter or idealised form of them. The proofs are starting like this: there must be a first cause, a first mover, a self-sustaining one…etc, and ending up with the summarising of the principle: because the explaining or causation line can’t go to the infinite.
With a process theological question we could ask, firstly: why not? Why we are not allowed to go to the infinite?
With other words: Why we are not allowed at least mentally to go to the infinite, to the personality of the infinite?
And why we are not allowed to use a dinamic notion of the infinite instead of a static notion? A personal one, who can interact, response and feel, instead of a statical, wholly transcendent one, who is a nonliving abstraction, can’t hear and listen, unable to every reaction, and rules from outside.
Especially in the case of the Infinite other alternatives could arise. An infinite is rather a cyclical and dinamical, growing, expanding, developing infinite, then to be just a first number in a line.
The difference is here as elsewhere hiding behind the eastern and western thinking about motion, space and time, which influences our thinking about our personality, our life, death, immortality and so on.
I revealed I was really happy about, firstly it was just an instinct then I found a text to proove, where is exactly the origin of the statical God picture?
Whitehead in his book: Science and the Modern World: chapter called. Mathematics and the Good writes that the notion of the Good of Plato, what he also associated with the Sun, the king of the world of the ideas, the symbol of the philosopher king, and with God himself, this entity was taken from the mathematics. We all know how important role mathematics played in Plato’s works, because of a possible püthagorean influence
Whitehead states that the notion of the Good or God or the Sun in the platonic system was derived from maths, the origin was the first One number! The püthagorean sect adored numbers and the One number was associated with God.
The geometry of Euclid deals with static notions of space and time on an abstract geometrical field. According to Whitehead it is inadequat to project it on the nature of God, because this geometry nevermind how sacred it is, it it nonliving.
Thomas Aquinas researched the Being in a mathematical way – at least in the five proofs, in terms of logic. The first member of the line is a number. The staticality of his thinking method based on the statical theory of the moving, space and time, this linear lines, what he adopted from Aristotle’s metaphysics and from the maths.
As a rival cosmology we would suggest different lines, paralel or not, diverging and converging, a pulsing, living matrix around, time-space duration called heaven God presence on the earth and our presence in heaven in the intensity of our emotions. Relativity, subjectivity, tolerance and opennes.
That time christianity had been in a historical position to choose between two thinking lines: to be neoplatonic or to be neoaristotelian – they have chosen Aristotle through Thomas and for hundreds of years lived and still lives, a ’false’ God-picture, on this based a closed society, discriminative ethic and intolerant religion.
Thanks to the relativity theory of Einstein and the Quantumtheory a new space-time notion is arising, (a brahman quality, according to the vedanta).
If we would like to follow and fulfill Thomas Aquinas basic effort to reconcile christian faith with science and scientific knowledge I advice to take my dinamic version at least as a rival possibility.
Michael Heather: The Flux and permanence of Process
The Flux and permanence of Process
Michael Heather & Nick Rossiter
CEIS, Northumbria University, NE1 8ST, UK
michael.heather@cantab.net ,
WWW home page: http://computing.unn.ac.uk/staff/CGNR1/
ABSTRACT
PROCESS is a popular term returning about half a billion hits from web browsers. These are very diverse in totally unrelated applications which suggest a natural widespread human concept. Wikipedia lists many academic fields where there is a special named process. Although these include engineering and the exact sciences there is very little common theory, formal definition or mathematics anywhere to describe process.
Often process is equated with ‘flux’ and Heraclitus is claimed as the father of process from his saying: “Everything is fluid and does not remain” in contrast to “Either it is or it is not” of Parmenides. However it seems that process is to be distinguished from flux and is at a higher level. Indeed process subsumes both flux and permanence.
Yet this is much more than a hierarchical structure. Process is a limit of the other two in the sense of a ‘pullback’ of category theory. This cannot be modelled from below nor defined in metaphysical terms from above because there is nothing above it. This is what Whitehead calls speculative philosophy:
The doctrine of necessity in universality means that there is an essence to the universe which forbids relationships beyond itself, as a violation of its rationality. Speculative philosophy seeks that essence
[Whitehead PR, Part I, Chapter I Speculative Philosophy, Section I p.4, The Speculative Scheme].
Michael Heather & Nick Rossiter
CEIS, Northumbria University, NE1 8ST, UK
michael.heather@cantab.net ,
WWW home page: http://computing.unn.ac.uk/staff/CGNR1/
ABSTRACT
PROCESS is a popular term returning about half a billion hits from web browsers. These are very diverse in totally unrelated applications which suggest a natural widespread human concept. Wikipedia lists many academic fields where there is a special named process. Although these include engineering and the exact sciences there is very little common theory, formal definition or mathematics anywhere to describe process.
Often process is equated with ‘flux’ and Heraclitus is claimed as the father of process from his saying: “Everything is fluid and does not remain” in contrast to “Either it is or it is not” of Parmenides. However it seems that process is to be distinguished from flux and is at a higher level. Indeed process subsumes both flux and permanence.
Yet this is much more than a hierarchical structure. Process is a limit of the other two in the sense of a ‘pullback’ of category theory. This cannot be modelled from below nor defined in metaphysical terms from above because there is nothing above it. This is what Whitehead calls speculative philosophy:
The doctrine of necessity in universality means that there is an essence to the universe which forbids relationships beyond itself, as a violation of its rationality. Speculative philosophy seeks that essence
[Whitehead PR, Part I, Chapter I Speculative Philosophy, Section I p.4, The Speculative Scheme].
Flow-projekt szinopszis A program részletes leírása
Flow-projekt szinopszis
A program részletes leírása
A 'Flow projekt' egy létrejövő új előadás címe és egyben egy rendhagyó kiállításmegnyitó, valamint filozófiai vetítest indító is a Sín Kulturális Központban. A Magyar- és Közép- európai Whitehead Egyesület részéről annak egyik alapító tagja és alelnöke Árik Zsófia vállalja föl a projekt vezetését.
Támogatott pályázat esetén vállaljuk, hogy a projekt megvalósulásának körülményeiről, a produkció sikerességéről, szakmai eredményességéről elemző, esztétikai és kritikai alátámasztássall szakmai beszámolót készítünk. Terveink szerint a Flow-projektről táncművészeti rövidfilmet forgatunk és beszámolunk róla több rádiós műsorban is (Civil Rádió, Fúzió Rádió, Tilos Rádió).
Sikeres projekt esetén a Sín Kulturális Központ a Whitehead Egyesülettel karöltve hosszabb távú együttműködést tervez, filozófiai vitaesteket, konferenciákat, nyári egyetemeket, workshopokat tervezünk a Folyamat jegyében.
Ezzel párhuzamosan kiállításokat és kiállításmegnyitókat is létrehoznánk a Sínben a Noha Alkotóműhely, a Medence csoport, az IRU-projekt és mások szerepeltetésével.
Nincs kizárva a szorosabb együttműködés a Symposion Alapítvánnyal és a Folyamat Társasággal sem, az itt dolgozó művészek filozófiája már egymásra talált a Whitehead Egyesülettel, közösen megvalósított projektjeiken keresztül (Symposion a Folyamat jegyében előadássorozat).
Tehát maga a Flow-projekt nagyobb ívű és egy már elkezdődött, létező folyamatot folytat, annak áramlásába illeszkedik. Célja összefüzni a hasonló gondolkodású művészeti és tudományos csoportokat közös projekt szárnyai alatt, melyek megvalósításához a Sín Kulturális Központ teret és lehetőséget biztosít kölcsönös együttműködés keretében.
Ennek a nagyobb ívű projektnek első állomása a létrejövő konkrét új produkció, a FLOW-projekt. A továbbiakban ennek részletesebb szinopszisát adnám.
Produkciónk kísérleti jellegű és új értékeket kíván felmutatni. Címe, a 'FLOW' áramlást jelent a csíkszentmihályi és annál is tágabb értelemben. Ezt az áramlást szeretném a művészet olddaláról, vizuális és audiális hatásokkal megjeleníteni.
Ezért rendhagyó filozófiai vitaestindító. Folyamatfilozófiai annyiban, hogy terveim szerint az előadás anyagát, szövetét olyan hangminták alkotják majd, melyeket folyamatfilozófiai szövegek alkotnak.
A Whitehead Egyesület megalakulása óta, annak alapító tagjaként írok és fordítok, veszek részt haza és nemzetközi konferenciákon előadóként, publikálok elsősorban külföldön, Alred North Whitehead filozófiájával fogallkozom és rajta keresztül a folyamatfilozófiával, szerveződéselmélettel, organicista filozófiákkal. A Novum Verlagnál 2010 tavaszán megjelenő könyvem címe: Folyamat - Teológia -Transzformáció. A produkció szövegkönyvét elsősorban innen kiemelt és összefűzött szövegrészletekkel alkotnám meg.
Ezekre a folyamatfilozófiai szövegekre épülne egy kontakt improvizációs mozgás az előtérben és a háttérben. Célom egy több rétű látvány megjelenítése olyan módon, hogy benne a látványelemek ne kioltsák, hanem erősítsék egymást. Hogy a látvány ne egy vázra erősített felszínes anyag legyen, valami nem-összefüggő összehordott jelenségvilág, hanem szerves egésszé váljon, koherens legyen a rendszer egészén belül, így 'minden összefüggjön mindennel', együtt lélegezzen, szerves egészet alkosson. A kontaktimprovizációs mozgásnak kellene értelmeznie a folyamatfilozófiai-, szerveződéselméleti mondatokat - azoknak a mozgást kellene értelmezniük. Azt szeretném, ha az eltáncolt, elmozgott mozgás kifejezné azt amit az áramlás jelent és viszont, hogyha az áramlásról szóló filozófiai szövegeket a látvány képes lenne értelmezni, nem pusztán illusztrálni vagy megjeleníteni. Ehhez járul a harmadik szint: a vetítés.
2006 bábszínészi diplomamunkám óta vetítős bábszínházakkal dolgozom és ilyen előadásokat is szeretnék létrehozni a jövőben. Úgy gondolom, hogy a vetítésnek, mint látványelemnek más értelmet kell adnunk a bábművészetben vagy a táncművészetben, a cirkuszban vagy a színház világában, vagy a party szférában. Nemcsak egy alárendelt szerepet, a kiszolgáló, zenei aláfestő látványét, hanem egy azt értelmező, dimenziót megnyitó hatásét, mely ideális esetben nemcsak átszínezi de értelmezi is a történteket. A Flow-projektben két VJ-vel dolgozom. Panni Pekingben tanult Vj-zni, Jerome francia származású. Az ő formanyelvük, képi világuk és színeik fogják alkotni a projekt látványát, ők felelősek a fény- és látványtervezésért is amellett, hogy összeállítják, vágják, animálják és vetítik az előadásban a vetítés képi anyagát. Azt szeretném, hogy a vetítés ne plussz egy látványelem legyen, ami sajnos sok előadásban előfordul, hanem legyen élő kapcsolatban az előadás minden sejtjével. A játszók, a táncosok - egy férfi és egy nő - kapcsolatban vannak a vetítéssel, mozdulataikkal azt eltolhatják, nagyíthatják, kicsinyíthetik, a kép torzul, átvetül másik felületre és ugyanígy a vetítés is hat a játszókra, Tér nyílik és csukódik és erre a táncosok mozdulatokkal reagálnak. Azt szeretném ha egy folyamatosan áradó és vég nélkül mozgó áramlás lenne, amelyben a látvány , az előtér és a háttér dinamikus kölcsönhatásban van. Erre jön még rá a szövegréteg, a folyamatfilozófiai és szerveződéselméleti szöveget hangmintákkal megvágva. A hangot közösen hozzuk létre majd Pirisi László segítségével (aki a napokban bemutatott Rózsaszín Sajt c. film zeneszerzője egyébként) hang drummos keleti hangmintái segítségével.
A látvány vagy díszlet egy szent tér, különböző vetítésre alkalmas felületekkel, fehér vásznakkal, elasztikus anyagokkal és Uri Ildi installációival. Uri Ildi a MOME-n végzett textil szakon, már Weöres: Médeia c. diplomamunkámban a segítségemre volt, ő készítette a jelmezeket és azokat a gömb felületeket, melyekre akkor vetítettünk. Azóta még monumentálisabb lámpaernyőket, gömbfelületeket hozott létre, a Noha Alkotóműhelyben, ezeket szeretnénk használni a Flow- projektben is. A nagy (3-4 méteres) gömbökön kívül szeretnénk pókhálószerűen átszőtt alakzatokat és ezzel befonni egy teret. Erre a Sín Kulturális Központjában lévő terek alkalmasak belmagassági és minden szempontból. Ezek a nagy méretű installációk bent is maradnának a térben és így a Flow-projekt c. előadásunk ennek a kiállításnak a rendhagyó kiállításmegnyitója is lenne egyben. Nagyon jól tagolná a teret és a benne létrejövő energiákat, információs csatornát nyitna meg. Ez tehát a produkció úgymond negyedik rétege. Ezeket az installációkat szeretném forgatni is. A forgó kötött installációk árnyékával is játszunk és a rájuk történő vetítéssel. Írásvetítővel, diavetítővel, projektorral dolgozunk, ezekkel lehetőségünk van a képet nagyítani, torzítani, színezni, eltolni, stb.. Így Uri ildi installációi színházi térbe kerülve maguk is játszókká, legalábbis játszó felületekké válnak, megmozdulnak, a báb funkcióiját töltik be átvitt értelemben, mint animált tárgy. Játszunk emellett a fénnyel, annak megtörésével.
A mozgás az előtérben és a háttérben, vetítve és sziluettként történik. Sápi Ádám kontakttáncossal dolgozom, aki nemcsak a kontaktban, de a különböző keleti mozgásformák ismeretében és a keleti filozófiákban, ezek közül a buddhizmusban is járatos. Úgy gondolom, hogy személyében nemcsak egy tehetséges, magas férfi táncos testet, hanem egy szellemi partnert is találtam ennek a közös táncnak a megvalósításához. A másik táncos én leszek, színpadi mozgást tanultam még a Budapest Bánszínházban stúdiósként, pantomimes vizsgát az Állami Artistaképzőben tettem, táncterápiával aktívan tíz éve foglalkozom. A mozgás és a tánc terápiás médiummá válnak, ahogyan minden más művészeti forma is számomra, képes tudattartalmak közvetítésére, megélésére, kifejezésére. Ez a táncunk most a párkapcsolatok alakulásáról is szól.
Az t szeretném, ha a Flow, az áramlás ez esetben kilépne a személytelenség szintjéről, nem pusztán filozófialilag és esztétikailag szeretném megmutatnia z áramlás természetét, hanem személyeségében is. A Flow érzésfolyamot is jelent egyébként. A szerveződéselmélet szerint minden összefügg mindennel, mindannyian egy élő organizmus létező, tapasztaló, érző sejtjei vagyunk és hatunk egymásra. Ahogyan Heidegger vagy Levinas fogalmaz a fenomenológiában: 'felmerülünk egymás arcából'. Azt szeretném, ha a táncunk a kapcsolatokról is szólna, arról, hogy hogyan hozzuk létre egymást egy érintéssel, egy mozdulattal, hogyan jövünk létre a kapcsolatainkban és a kapcsolataink által. A szerveződéselméletben ahogyan Leibniz monászai: tükrözük egymást, sőt: nem is létezünk egymás nélkül és a köztünk lévő viszony nélkül. Csak a Folyamat valóságos és ennek szélső állapotai - jelen esetben a személyek - egymás által, egymást folyamatosan létrehozva, egymásra refklektáltan vannak és nicsenek ezen a viszonyrendszeren kívül. Szeretném ebben a kontaktimprovizációban megmutatni ezt a minőséget. Az áramlásnak ezt az interszubjektív és nagyon is személyes természetét.
Minden áramláselmélet egyben keletkezésmitológia. Az érdekel, hogy hogyan jön létre valami, mit jelent a kreativitás, a Teremtőerő, maga a teremtés a Folyamatban, hogy minden pillanatban valami új születik és hogy ott lehetünk valami hajnalánál, keletkezése pillanatában.
Így ez a tánc a teremtésről is szól, a saját születésünkről és a kapcsolatunkról, annak ezer szintjéről, ahogyan elutasítunk vagy elutasítanak, ahogyan közelebb hajlunk, érintünk, viszonzunk vagy elszenvedünk valamilyen hatást.
Ez a kontakttánc közben reagál a szövegekre, azokat értelmezi és reagál a vetítésre, az abban megnyíló és csukódó terekre.
Bátorság volna azt állítani hogy teljes improvizációt szervezek minden szinten. A projekt akkor lenne autentikus, ha a hangos létrehozott hanganyagát, a vetítős létrehozott képi világot, a táncosok mozgásokat, a látványos által felrakott térterelő elemeit beállítja térbe és közösen improvizálásba kezdenénk. Ennek nyilván meglesznek a korlátai, a csúcspontjai, ellenpontjai dramaturgiailag, így van egy váz, amiből kiindulunk, de szeretném, ha ez maximálisan egymásra figyelést igénylő közös improvizáció lenne, mert ez közelebb van az Áramlás igazi természetéhez.
Több performanszem volt már és többször alakult úgy hogy improvizálnom kellett színpadon, sok ember előtt, időben elcsúszó látvánnyal és hanggal szinkronban. Ezek az intenzív tapasztalatok arról győztek meg hogy sokkal nagyobb jelenlétet követel és teremt egy ilyen helyzet - különösen ha egymásra utalt résztvevőkkel dolgozunk. Koreográfiánk alakul, mindenki dolgozik a saját anyagával és területén, de a létrejövő megszülető Flow mindig valami aktuális, pillanatnyi, áramló kellene hogy legyen. Minél több inimprovizációs mezőt szeretnék a projektbe emelni. Ez is kísérletezést kíván. Kísérletezünk a szövegekkel, a mozgással, a hanggal, a látványvilággal, a fénnyel, a térrel, hogy az hogyan nyílik-csukódik, mennyire lehet nagy vagy intim egy installáció vagy egy mozdulat. Azt szeretném ha egyetlen pillanat sem lenne mozdulatlan, hanem a körülöttünk lüktető szerves életet utánozva folyamatosan mozgásban lenne.
Ez a hálószerű installáció a mátrix, az anyaméh minőségét is hozná, amelyből belülről lüktet az élet. Ehhez tartozó filozófiai szövegekkel foglalkozom archaikus és modern kozmológiákban. Folyamat - Teológia - Transzformáció című könyvem előreláthatólag 2010-ben lát lapvilágot a L'harmattan Kiadónál. Ezt az áramló minőséget szeretném több szinten, több rétegben megvalósuló látványban felmutatni.
Ez lenne a Flow projekt.
A program részletes leírása
A 'Flow projekt' egy létrejövő új előadás címe és egyben egy rendhagyó kiállításmegnyitó, valamint filozófiai vetítest indító is a Sín Kulturális Központban. A Magyar- és Közép- európai Whitehead Egyesület részéről annak egyik alapító tagja és alelnöke Árik Zsófia vállalja föl a projekt vezetését.
Támogatott pályázat esetén vállaljuk, hogy a projekt megvalósulásának körülményeiről, a produkció sikerességéről, szakmai eredményességéről elemző, esztétikai és kritikai alátámasztássall szakmai beszámolót készítünk. Terveink szerint a Flow-projektről táncművészeti rövidfilmet forgatunk és beszámolunk róla több rádiós műsorban is (Civil Rádió, Fúzió Rádió, Tilos Rádió).
Sikeres projekt esetén a Sín Kulturális Központ a Whitehead Egyesülettel karöltve hosszabb távú együttműködést tervez, filozófiai vitaesteket, konferenciákat, nyári egyetemeket, workshopokat tervezünk a Folyamat jegyében.
Ezzel párhuzamosan kiállításokat és kiállításmegnyitókat is létrehoznánk a Sínben a Noha Alkotóműhely, a Medence csoport, az IRU-projekt és mások szerepeltetésével.
Nincs kizárva a szorosabb együttműködés a Symposion Alapítvánnyal és a Folyamat Társasággal sem, az itt dolgozó művészek filozófiája már egymásra talált a Whitehead Egyesülettel, közösen megvalósított projektjeiken keresztül (Symposion a Folyamat jegyében előadássorozat).
Tehát maga a Flow-projekt nagyobb ívű és egy már elkezdődött, létező folyamatot folytat, annak áramlásába illeszkedik. Célja összefüzni a hasonló gondolkodású művészeti és tudományos csoportokat közös projekt szárnyai alatt, melyek megvalósításához a Sín Kulturális Központ teret és lehetőséget biztosít kölcsönös együttműködés keretében.
Ennek a nagyobb ívű projektnek első állomása a létrejövő konkrét új produkció, a FLOW-projekt. A továbbiakban ennek részletesebb szinopszisát adnám.
Produkciónk kísérleti jellegű és új értékeket kíván felmutatni. Címe, a 'FLOW' áramlást jelent a csíkszentmihályi és annál is tágabb értelemben. Ezt az áramlást szeretném a művészet olddaláról, vizuális és audiális hatásokkal megjeleníteni.
Ezért rendhagyó filozófiai vitaestindító. Folyamatfilozófiai annyiban, hogy terveim szerint az előadás anyagát, szövetét olyan hangminták alkotják majd, melyeket folyamatfilozófiai szövegek alkotnak.
A Whitehead Egyesület megalakulása óta, annak alapító tagjaként írok és fordítok, veszek részt haza és nemzetközi konferenciákon előadóként, publikálok elsősorban külföldön, Alred North Whitehead filozófiájával fogallkozom és rajta keresztül a folyamatfilozófiával, szerveződéselmélettel, organicista filozófiákkal. A Novum Verlagnál 2010 tavaszán megjelenő könyvem címe: Folyamat - Teológia -Transzformáció. A produkció szövegkönyvét elsősorban innen kiemelt és összefűzött szövegrészletekkel alkotnám meg.
Ezekre a folyamatfilozófiai szövegekre épülne egy kontakt improvizációs mozgás az előtérben és a háttérben. Célom egy több rétű látvány megjelenítése olyan módon, hogy benne a látványelemek ne kioltsák, hanem erősítsék egymást. Hogy a látvány ne egy vázra erősített felszínes anyag legyen, valami nem-összefüggő összehordott jelenségvilág, hanem szerves egésszé váljon, koherens legyen a rendszer egészén belül, így 'minden összefüggjön mindennel', együtt lélegezzen, szerves egészet alkosson. A kontaktimprovizációs mozgásnak kellene értelmeznie a folyamatfilozófiai-, szerveződéselméleti mondatokat - azoknak a mozgást kellene értelmezniük. Azt szeretném, ha az eltáncolt, elmozgott mozgás kifejezné azt amit az áramlás jelent és viszont, hogyha az áramlásról szóló filozófiai szövegeket a látvány képes lenne értelmezni, nem pusztán illusztrálni vagy megjeleníteni. Ehhez járul a harmadik szint: a vetítés.
2006 bábszínészi diplomamunkám óta vetítős bábszínházakkal dolgozom és ilyen előadásokat is szeretnék létrehozni a jövőben. Úgy gondolom, hogy a vetítésnek, mint látványelemnek más értelmet kell adnunk a bábművészetben vagy a táncművészetben, a cirkuszban vagy a színház világában, vagy a party szférában. Nemcsak egy alárendelt szerepet, a kiszolgáló, zenei aláfestő látványét, hanem egy azt értelmező, dimenziót megnyitó hatásét, mely ideális esetben nemcsak átszínezi de értelmezi is a történteket. A Flow-projektben két VJ-vel dolgozom. Panni Pekingben tanult Vj-zni, Jerome francia származású. Az ő formanyelvük, képi világuk és színeik fogják alkotni a projekt látványát, ők felelősek a fény- és látványtervezésért is amellett, hogy összeállítják, vágják, animálják és vetítik az előadásban a vetítés képi anyagát. Azt szeretném, hogy a vetítés ne plussz egy látványelem legyen, ami sajnos sok előadásban előfordul, hanem legyen élő kapcsolatban az előadás minden sejtjével. A játszók, a táncosok - egy férfi és egy nő - kapcsolatban vannak a vetítéssel, mozdulataikkal azt eltolhatják, nagyíthatják, kicsinyíthetik, a kép torzul, átvetül másik felületre és ugyanígy a vetítés is hat a játszókra, Tér nyílik és csukódik és erre a táncosok mozdulatokkal reagálnak. Azt szeretném ha egy folyamatosan áradó és vég nélkül mozgó áramlás lenne, amelyben a látvány , az előtér és a háttér dinamikus kölcsönhatásban van. Erre jön még rá a szövegréteg, a folyamatfilozófiai és szerveződéselméleti szöveget hangmintákkal megvágva. A hangot közösen hozzuk létre majd Pirisi László segítségével (aki a napokban bemutatott Rózsaszín Sajt c. film zeneszerzője egyébként) hang drummos keleti hangmintái segítségével.
A látvány vagy díszlet egy szent tér, különböző vetítésre alkalmas felületekkel, fehér vásznakkal, elasztikus anyagokkal és Uri Ildi installációival. Uri Ildi a MOME-n végzett textil szakon, már Weöres: Médeia c. diplomamunkámban a segítségemre volt, ő készítette a jelmezeket és azokat a gömb felületeket, melyekre akkor vetítettünk. Azóta még monumentálisabb lámpaernyőket, gömbfelületeket hozott létre, a Noha Alkotóműhelyben, ezeket szeretnénk használni a Flow- projektben is. A nagy (3-4 méteres) gömbökön kívül szeretnénk pókhálószerűen átszőtt alakzatokat és ezzel befonni egy teret. Erre a Sín Kulturális Központjában lévő terek alkalmasak belmagassági és minden szempontból. Ezek a nagy méretű installációk bent is maradnának a térben és így a Flow-projekt c. előadásunk ennek a kiállításnak a rendhagyó kiállításmegnyitója is lenne egyben. Nagyon jól tagolná a teret és a benne létrejövő energiákat, információs csatornát nyitna meg. Ez tehát a produkció úgymond negyedik rétege. Ezeket az installációkat szeretném forgatni is. A forgó kötött installációk árnyékával is játszunk és a rájuk történő vetítéssel. Írásvetítővel, diavetítővel, projektorral dolgozunk, ezekkel lehetőségünk van a képet nagyítani, torzítani, színezni, eltolni, stb.. Így Uri ildi installációi színházi térbe kerülve maguk is játszókká, legalábbis játszó felületekké válnak, megmozdulnak, a báb funkcióiját töltik be átvitt értelemben, mint animált tárgy. Játszunk emellett a fénnyel, annak megtörésével.
A mozgás az előtérben és a háttérben, vetítve és sziluettként történik. Sápi Ádám kontakttáncossal dolgozom, aki nemcsak a kontaktban, de a különböző keleti mozgásformák ismeretében és a keleti filozófiákban, ezek közül a buddhizmusban is járatos. Úgy gondolom, hogy személyében nemcsak egy tehetséges, magas férfi táncos testet, hanem egy szellemi partnert is találtam ennek a közös táncnak a megvalósításához. A másik táncos én leszek, színpadi mozgást tanultam még a Budapest Bánszínházban stúdiósként, pantomimes vizsgát az Állami Artistaképzőben tettem, táncterápiával aktívan tíz éve foglalkozom. A mozgás és a tánc terápiás médiummá válnak, ahogyan minden más művészeti forma is számomra, képes tudattartalmak közvetítésére, megélésére, kifejezésére. Ez a táncunk most a párkapcsolatok alakulásáról is szól.
Az t szeretném, ha a Flow, az áramlás ez esetben kilépne a személytelenség szintjéről, nem pusztán filozófialilag és esztétikailag szeretném megmutatnia z áramlás természetét, hanem személyeségében is. A Flow érzésfolyamot is jelent egyébként. A szerveződéselmélet szerint minden összefügg mindennel, mindannyian egy élő organizmus létező, tapasztaló, érző sejtjei vagyunk és hatunk egymásra. Ahogyan Heidegger vagy Levinas fogalmaz a fenomenológiában: 'felmerülünk egymás arcából'. Azt szeretném, ha a táncunk a kapcsolatokról is szólna, arról, hogy hogyan hozzuk létre egymást egy érintéssel, egy mozdulattal, hogyan jövünk létre a kapcsolatainkban és a kapcsolataink által. A szerveződéselméletben ahogyan Leibniz monászai: tükrözük egymást, sőt: nem is létezünk egymás nélkül és a köztünk lévő viszony nélkül. Csak a Folyamat valóságos és ennek szélső állapotai - jelen esetben a személyek - egymás által, egymást folyamatosan létrehozva, egymásra refklektáltan vannak és nicsenek ezen a viszonyrendszeren kívül. Szeretném ebben a kontaktimprovizációban megmutatni ezt a minőséget. Az áramlásnak ezt az interszubjektív és nagyon is személyes természetét.
Minden áramláselmélet egyben keletkezésmitológia. Az érdekel, hogy hogyan jön létre valami, mit jelent a kreativitás, a Teremtőerő, maga a teremtés a Folyamatban, hogy minden pillanatban valami új születik és hogy ott lehetünk valami hajnalánál, keletkezése pillanatában.
Így ez a tánc a teremtésről is szól, a saját születésünkről és a kapcsolatunkról, annak ezer szintjéről, ahogyan elutasítunk vagy elutasítanak, ahogyan közelebb hajlunk, érintünk, viszonzunk vagy elszenvedünk valamilyen hatást.
Ez a kontakttánc közben reagál a szövegekre, azokat értelmezi és reagál a vetítésre, az abban megnyíló és csukódó terekre.
Bátorság volna azt állítani hogy teljes improvizációt szervezek minden szinten. A projekt akkor lenne autentikus, ha a hangos létrehozott hanganyagát, a vetítős létrehozott képi világot, a táncosok mozgásokat, a látványos által felrakott térterelő elemeit beállítja térbe és közösen improvizálásba kezdenénk. Ennek nyilván meglesznek a korlátai, a csúcspontjai, ellenpontjai dramaturgiailag, így van egy váz, amiből kiindulunk, de szeretném, ha ez maximálisan egymásra figyelést igénylő közös improvizáció lenne, mert ez közelebb van az Áramlás igazi természetéhez.
Több performanszem volt már és többször alakult úgy hogy improvizálnom kellett színpadon, sok ember előtt, időben elcsúszó látvánnyal és hanggal szinkronban. Ezek az intenzív tapasztalatok arról győztek meg hogy sokkal nagyobb jelenlétet követel és teremt egy ilyen helyzet - különösen ha egymásra utalt résztvevőkkel dolgozunk. Koreográfiánk alakul, mindenki dolgozik a saját anyagával és területén, de a létrejövő megszülető Flow mindig valami aktuális, pillanatnyi, áramló kellene hogy legyen. Minél több inimprovizációs mezőt szeretnék a projektbe emelni. Ez is kísérletezést kíván. Kísérletezünk a szövegekkel, a mozgással, a hanggal, a látványvilággal, a fénnyel, a térrel, hogy az hogyan nyílik-csukódik, mennyire lehet nagy vagy intim egy installáció vagy egy mozdulat. Azt szeretném ha egyetlen pillanat sem lenne mozdulatlan, hanem a körülöttünk lüktető szerves életet utánozva folyamatosan mozgásban lenne.
Ez a hálószerű installáció a mátrix, az anyaméh minőségét is hozná, amelyből belülről lüktet az élet. Ehhez tartozó filozófiai szövegekkel foglalkozom archaikus és modern kozmológiákban. Folyamat - Teológia - Transzformáció című könyvem előreláthatólag 2010-ben lát lapvilágot a L'harmattan Kiadónál. Ezt az áramló minőséget szeretném több szinten, több rétegben megvalósuló látványban felmutatni.
Ez lenne a Flow projekt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
